Derzsi Ákos
Derzsi Ákos
szenátori honlapja
2018.02.21

RMDSZ kezdeményezésre nagypéntek hivatalos ünnep lesz Romániában

RMDSZ kezdeményezésre nagypéntek hivatalos ünnep lesz Romániában

„Nagypéntek a keresztény világ egyik legfontosabb ünnepe, Románia valamennyi keresztény felekezete számára nagy jelentőséggel bír. Ezért mindenkinek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy méltóképpen emlékezzenek Jézus Krisztus kereszthalálára. Nagypéntek hivatalos ünneppé, munkaszüneti nappá nyilvánítása ezt segíti elő, a családok, rokonok találkozását és közös ünneplését” – nyilatkozta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője szerdán, azt követően, hogy a szenátus plénuma elfogadta a Szövetség törvénytervezetét, amely hivatalos ünneppé nyilvánítja nagypénteket. Az RMDSZ szenátora elmondta, a kezdeményezés, amelyet Szabó Ödön Bihar megyei képviselő dolgozott ki, semmi olyant nem vezet be, amely más uniós tagországokban ne létezne már. „Az Európai Unió 28 államá- ból 16-ban – például Németországban, Nagy-Britanniában, Finnországban, Csehországban – már hivatalos ünnep és munkaszüneti nap a nagypéntek, illetve az EU brüsszeli és luxemburgi intézményeiben ünnepként ismerik el ezt a napot” – összegezte Cseke Attila.

Derzsi Ákos szenátor, a felsőház munkaügyi bizottságának tagja kifejtette, az Európai Unióban Románia a középmezőnyben helyezkedik el a hivatalos szabadnapok számát tekintve. „Több tagállamban, mint például Németország vagy Belgium, 16–17 ünnepnap van évente, míg Romániában 14. Az Európai Unió intézményeiben dolgozóknak pedig 19 szabadnapot biztosítanak idén. A keresztény világ legcsendesebb napja nagypéntek, amelyen Jézus halálára emlékezünk. Erre is ugyanúgy időt kell szánni, mint az ünneplésre,a húsvétra” – fogalmazott a Bihar megyei szenátor. Az RMDSZ kezdeményezéséről elsőházként szavazott a szenátus. A végső döntést a képviselőház hozza.