Derzsi Ákos
Derzsi Ákos
szenátori honlapja
2017.11.05

Operettgála - Az idősek nagyon jól érezték magukat

Operettgála - Az idősek nagyon jól érezték magukat
Sikeres operettgála volt vasárnap, november 5.-én a nagyváradi filharmóniában, ,,Te rongyos élet…” címmel két előadást is játszott vasárnap Peller Károly és Szabó Szilvia, illetve a tanítványaik. Az eseményt az Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) szervezte.

     A rendezvényen Derzsi Ákos szenátor  jóvoltából részt vehetett 10 lakó a Caritas Catolica által működtetett Szent Erzsébet és Szent Márton idősotthonból. Az idősek nagyon hálásak voltak a lehetőségért.

    Az operettgálán fellépett Peller Károly színművész, Szabó Szilvia énekművész, Kardffy Aisha, a Budapesti Operettszínház tagja, valamint a kurzus növendékei: Haraszti Elvira, Szűcs Enikő, Tarlós Ferenc, Tóth Norbert, Wéber Tamás, valamint Búzási Patrik nagyváradi tehetség. Látványos előadást tartottak, szebbnél-szebb ruhák öltöttek magukra, jó hangulatú operetteket vittek színpadra. Egyéni, páros és csoportos előadásokat is láthattak a nézők, Peller Károly és Szabó Szilvia is többször színpadra léptek. Olyan ismert operetteket hallhattak, mint a Hajmási Péter, Hajmási Pál, Darumadár fenn az égen, Kislány vigyázz!, Szép város Kolozsvár, Cintányéros cudar világ, Délibábos Hortobágyon és a Csárdáskirálynő című előadásból az Emlékszel még?, Jaj, cica, Te rongyos élet… .